Cambridge-i hangulatok
August 22, 2010 by bt289
Pénzügyek
September 12, 2010 by bg298

Mindez szép és jó, de vajon megengedhetem-e a cambridge-i tanulmányokat magamnak? A kérdés jogos, a választ most kifejtem.

Először is le kell szögezni, hogy az Egyesült Királyságban a tandíj szinte minden egyetemen ugyanannyi, a megélhetési költségek sem térnek el túlságosan. Ugyanakkor, a Cambridge-i Egyetem az egyik leggazdagabb Európában (és Angliában), a legtöbb diákját anyagilag is támogatja. Az intézmény nagyon fontosnak tartja továbbá, hogy a diákok ne bátortalanodjanak el az anyagiak miatt, így igyekszik mindenkinek annyi támogatást adni, hogy el tudja végezni a kurzusát. tovább »

Personal Statement példák
September 12, 2010 by mad51

Az alábbiakban sikeres felvételizők Personal Statementjeit láthatjátok példákként. A tulajdonosok mind hozzájárulásukat adták a közzétételhez.

Sport és Cambridge
September 11, 2010 by bg298

Cambridge-ben hatalmas sportélet van. Egyrészt szinte minden sportot lehet űzni, amit csak ismersz, másrészt sok sportágat a teljesen kezdőtől szinte az olimpiai szinten kipróbálhatsz. (A 2012-es olimpiára is készülnek páran.) Megtalálható a csapatjátékoktól kezdve, a vízisportokon és a harcművészeteken át, egészen az extrém sportokig minden.

Te választhatod meg a szintet is, amin az adott sportot űzni szeretnéd (kikapcsolódás, egészséges életmód, versenysport, stb.), szinte az összes klub fel van készülve a teljesen kezdőkre is. Fontos, hogy érdemes rögtön a tanév elején elkezdeni valamit, később sokkal nehezebb bekapcsolódni. A freshers’ weeken (gólyahét) a legtöbb sportklub reklámozza magát, itt a legegyszerűbb információt szerezni. A népszerűbb sportágakat lehet egyetemi és college szinten is űzni. Ilyen esetben általában az egyetemi szint egy magasabb nívót jelent, itt a klub egy komoly sportegyesület, más angol egyetemek ellen vannak meccsek, no és persze a legfontosabb a tavasszal megrendezésre kerülő Cambridge vs. Oxford viadal (Varsity, ld. később). Ezzel szemben a legtöbb college-ban mindenféle szint van a teljesen kezdőtől az egyetemiig. A college-ok között minden évben párszor vannak versenyek. Egyszer-kétszer bajnokság, egyszer pedig egy kupa (egyenes kieséses rendszer). A sport természetesen kiváló lehetőség arra, hogy megismerkedj a college-odból és az egyetemről más emberekkel, felsőbbévesekkel, általában edzések mellett összetartó programok is vannak (általában minden termben, évente egyszer pedig annual general meeting, ami pl. egy előkelő vacsora).

Néhány sportág nem annyira népszerű Angliában, ezért Cambridge-ben sem űzik annyian. Ebben az esetben a legtöbb college-nak nincs külön csapata, csak egyetemi szinten van egyesület, általában nem is olyan magas színvonalon. (Tudomásom szerint ilyen a legtöbb küzdősport és pl. a röplabda.) tovább »

NatSciként a Pembroke-ban
September 8, 2010 by lopkol

Pembroke könyvtár

Pár évvel ezelőtt Csányi Gáborral ebédeltünk, aki a Pembroke College-ban is dolgozik, mint a mérnökök DoS-a. Ő mondta, hogy a Pembroke College viszonylag jó a természettudományokban, és biztos nem utasítják el a jelentkezésemet csak azért, mert nem tudják, hogy honnan jövök. Így hát betértünk a Pembroke kertjébe, hogy körbenézzünk. Körbenéztünk, és nekem nagyon tetszett, amit láttam; és Gábor tanácsára beadtam a jelentkezésemet.
Majd’ egy évvel később újra elzarándokoltam ide, akkor már a felvételi interjúk miatt. Az első általános természettudományos beszélgetés volt, sok nagyon egyszerű kémia, fizika és matek kérdést tettek fel nekem. Tekintve, hogy gond nélkül válaszoltam mindre, kicsit nagyobb önbizalommal mentem a következő, kifejezetten fizika témájú felvételire. Korábban, amikor beszélgettem a segítő diákokkal, mondták, hogy a második biztos nagyon érdekes lesz, mivel Mike Payne tartja majd, aki igen jó fej; így hát komoly várakozásokkal léptem az irodájába. Rövid beszélgetéssel indítottunk arról, hogy vajon mi lehet a modern fizika legfontosabb problémája, ezután pedig rátértünk a differenciálegyenletekre (mivel jeleztem, hogy 11. osztályban egy kicsit közelebbi ismeretséget kötöttem velük), végül pedig zárásként egy gyors matek feladat: hogy számolnám ki a dodekaéder térfogatát. Az egész végén valóban megerősíthetem, hogy Mike Payne egy szimpatikus fizikus.
A felvételiről érdemes lehet tudni, hogy mivel a college-ban dolgozik Csányi Gábor, tőle meg tudták kérdezni, hogy milyen a magyar középiskolai vizsgarendszer, és hogy mit kérjenek tőlem az offerben. Ennek eredménye képpen az offerem 90%-os emelt szintű érettségit kért matekból, fizikából és kémiából, valamint 85%-os középszintűt angolból. tovább »

Tagek: ,
St John’s College
September 4, 2010 by bt289

A St John’s College-ot 1511-ben alapította Lady Margaret Beaufort, VII. Henrik édesanyja. Cambridge legidősebb college-ai közé tartozik, körülbelül 135 fellow, 530 undergrad és 300 postgrad tanuló tartozik ide, ezzel a második legnagyobb.

A college tagja volt Paul Dirac illetve a jelenlegi indiai miniszterelnök Dr. Manmohan Singh is. Összesen 9 Nobel-díjas tanult itt. Ez is mutatja, hogy egy nagy presztízsű college-ról van szó, de ez nem csak tanulmányilag igaz. A college a sportok terén is kiemelkedő teljesítményt nyújt, 2009/2010-es évben, mint korábban többször is, rögbiben mind a kupát, mind a bajnokságot megnyerte. Ugyanakkor kiemelkedő a másik Cambridge-ben közkedvelt sportban, az evezésben is. A Lady Margaret Boat Club minden évben kitűnően teljesít a versenyeken. Labdarúgásban három csapattal rendelkezik, melyek közül az első számú csapat jelenleg a második divízióban van. Saját focipályával, teniszpályával, fallabdapályával. Mindemellett a college méretéből adódóan szinte minden sportágban képviselteti magát, és többnyire igen magas szinten. tovább »

UCAS – Az angol központi felvételi rendszer
September 4, 2010 by bt289

A UCAS (www.ucas.com/students/apply) az angol központi felvételi rendszer neve. Minden angliai felsőoktatási intézménybe (például Oxfordba vagy Cambridge-be) ezen keresztül lehet jelentkezni. A regisztrálás során egy sor adatot kell magunkról megadni. Ezek értelemszerű kitöltése után jönnek az igazán fontos részek.

Fontos megemlíteni, hogy Oxfordot és Cambridge-et együttvéve összesen egyetlen college-ot jelölhet meg a jelentkező.

tovább »

STEP
September 3, 2010 by bt289

A matematika, mat-fiz, vagy esetleg compsci+matek szakra jelentkezőknek felvételi követelmény a STEP (Sixth Term Examination Papers) elnevezésű matematika teszt megírása.

A STEP-hez három különböző vizsga tartozik, ezek közül a Cambridge-i Egyetem általában a II-es illetve III-as számút szokta kérni – de előfordult már I-es és II-es követelmény is. A három Paper sorrendben egyre nehezedik, igaz különböző módokon. Egyrészt a kérdezhető anyagban különböznek: az I-es és II-es vizsga anyaga megegyezik, mind a kettő az angol Mathematics A-Level-re épül, amíg a III-as már többet, a Further Mathematics A-Level anyagát tartalmazza (ezeknek a syllabusza le van írva Stephen Siklos feladatgyűjteményének végén). Másrészt a feladatok nehézségi szintje is más: az I-es vizsga feladatai egyszerűbbek, míg a II-es és a III-as már több gondolatot, ötletet igényel. tovább »

Utazás
August 28, 2010 by mad51

Hogyan a legjobb Budapestről Cambridge-be jutni? Van pár lehetőség, íme egy kis összefoglaló, melyből megtudhatod mi mit ajánlunk.

A standard módszer repülővel Londonig, onnan pedig busszal vagy vonattal Cambridge-be.

WizzAir repülőgép

WizzAir

Az első amit érdemes kiválasztani a repülőgép-társaság. London Lutonba és Gatwickre vannak fapados járatok, amikre a jegyek pár tízezer forintba kerülnek – ezeket érdemes időben megvenni, mert jó pár ezer forint különbség lehet. Két fő fapados járatról tudok, ezek az EasyJet és a WizzAir. A kiválasztáskor nekem a legfontosabb szempont a megengedett bőrönd méret. Korábban 15 kiló volt a WizzAirnél és 20 az EasyJetnél: a 20 kilós határba is nehezen, méricskéléssel fértem csak be, úgyhogy egyértelmű volt a választás. Újabban vizont a WizzAir 32 kg-os csomagokat is felenged, ami nagy kényelmet biztosít: nem kell többször lemért, 19.8 kilós csomagokkal és maximumra pakolt, 10 kilós hátizsákkal menni, hanem ami befér, megy a bőröndbe, és a maradék (illetve az értékek, biztonsági okokból!) a kézipoggyászba.

Összefoglalva tehát a WizzAirt ajánlanám, de ha nem jó egyik időpontjuk sem és/vagy a 20 kilót könnyen tudod tartani, EasyJet jegyet is lehet venni.

Londonból busszal vagy vonattal lehet Cambridge-be jutni. Én eddig mindig London Lutonra repültem, onnan pedig a National Express buszjáratával utaztam tovább. A Luton – Cambridge buszok 2 óránként indulnak (kivéve az éjszaka közepén). A jegyár körülbelül 15 font, de lehet venni egyéves diákkártyát is, ami minden utazásra X% kedvezményt nyújt.

tovább »

Romhányi József: Borz
August 20, 2010 by bt289

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
- Nézzetek! Ez itt a mennyország! -
mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
- Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
…egyszerűen borz-alom…

« korábbi bejegyzésekogtzuq